Uniós Adathatárt vezet be felhőjében a Microsoft

Olvasási idő: 
0 Perc
Dátum: 
2021. 06. 22.
A által 

Uniós Adathatárt vezet be felhőjében a Microsoft

Brad Smith, a Microsoft elnöke májusban jelentette be hivatalosan, hogy a szoftvercég megkezdi az Uniós Adathatár (EU Data Boundary) bevezetését, amelyet fő felhőszolgáltatásaira – Azure, Microsoft 365, Dynamics 365 – fog kiterjeszteni. Minden eddigi adattárolási kötelezettségvállalásán túlmutató kezdeményezésével a Microsoft európai ügyfeleinek a kereskedelmi és a közigazgatási szektorban egyaránt lehetővé teszi, hogy adataikat az Európai Unión belül tárolják és dolgozzák fel. A megvalósításhoz szükséges mérnöki munkálatokat a szoftvercég már megkezdte, és a fejlesztéseket a tervek szerint a jövő év végére fejezi be.

A Microsoft felhőszolgáltatásai eddig is megfeleltek az EU adatvédelmi előírásainak és követelményeinek, sőt, esetenként azokon felül teljesítettek. A szoftvercég volt például az első nagy technológiai vállalat, amely a GDPR teljes körű betartása mellett kötelezte el magát, az unió területén túl is. A kereskedelmi és a közigazgatási szektorban ügyfeleinek már korábbról biztosítja az EU-s adattárolás lehetőségét, illetve számos felhőszolgáltatása jelenleg is konfigurálható úgy, hogy az adatfeldolgozás az unió területén történjen. Mindazonáltal a szoftvercég felismerte, hogy ügyfeleinek egy része ennél is nagyobb elkötelezettséget és átláthatóságot igényelhet, ezért tesz újabb, határozott lépést ebbe az irányba – mondta a bejelentés kapcsán Chris Mattheisen, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója.

Az Uniós Adathatár technikai hátterét egy kiterjedt, 13 országot átfogó, európai adatközpont-infrastruktúra fogja biztosítani, amely az EU-s tagállamok mellett a svájci, izlandi, norvég és liechtensteini ügyfeleknek is hozzáférést ad az új szolgáltatáshoz. Az adatközpontok felhőalapú szolgáltatásaival az európai ügyfelek a teljes digitális átállásra irányuló törekvéseiket valósíthatják meg, és növelhetik versenyképességüket, miközben biztosak lehetnek afelől, hogy működésük az összes vonatkozó jogszabálynak megfelel.

Májusi bejelentésével a Microsoft a Tech Fit 4 Europe kezdeményezés melletti elkötelezettségét is megerősítette, egyúttal elismerve, hogy a technológiai szektornak szerepet kell vállalnia Európa digitális törekvéseinek megvalósításában. Úgy gondoljuk, hogy a Microsoft Cloudra vonatkozó Uniós Adathatárunk további jelentős lépés ebben az irányban, mondta Chris Mattheisen.

A Microsoft folyamatosan konzultál mind ügyfeleivel, mind a piac más szereplőivel, szabályozóival és az európai kormányokkal, hogy a visszajelzésekre építve haladhasson a fejlesztésekkel, és az Uniós Adathatár 2022 végére felállhasson a felhőben. Leendő szolgáltatásáról a szoftvercég idén ősszel fog megosztani újabb részleteket. A leggyakrabban felmerülő kérdésekre addig is itt talál választ.

Kulcsszavak

Megtalálta, amit keresett?

Kezdje el az intelligens keresést most

Uniós Adathatárt vezet be felhőjében a Microsoft