Felhős szoftverszolgáltatások a gyorsabb digitális átállásért

A világjárvány eredményeként számos vállalatnál kényszerültek arra a cégvezetők, hogy átgondolják és megújítsák üzleti modelljüket és célkitűzéseiket. Az informatikai részleg számára ez azzal járt, hogy rendkívüli gyorsasággal kellett megnövelniük a kapacitást, innovatív technológiákat kellett alkalmazniuk, egyúttal pedig ki kellett vezetniük az elavult rendszereket és folyamatokat.

Ha az informatikai vezetők felhőből szolgáltatott szoftverek használata mellett döntenek, akkor lehetőségük nyílik arra, hogy gyorsan és egyszerűen tudjanak váltani az alkalmazások között, egyúttal pedig felgyorsítsák a digitalizációs folyamatokat a vállalaton belül. Ha azonban helyi telepítésű rendszerekre támaszkodnak inkább, akkor könnyen találhatják magukat egy technológiai „csapdában”. 

A rosszul megkötött licenszszerződések csapdája

Ennek hátterében az áll, hogy a vállalatok ilyenkor könnyen bekerülhetnek a licenc megállapodások, a fixen kialakított folyamatok és a részben idejétmúlt hardverek és szoftverek örvényébe. Még abban az esetben is, ha elegendő számú belsős munkatárs állna rendelkezésre az örökölt alkalmazások új szoftveres igényeinek leprogramozásához, vagy összekapcsolt kiterjesztésükhöz, az alkalmazott technológia csak egy nagyon szűk mozgásteret enged.

Számos olyan probléma, amely jelentőséggel bírt a világjárvány idején a későbbiekben is meg fogja őrizni jelentőségét, úgymint a logisztikai adatok kiértékelése, a termelési adatok feldolgozása (például IoT módszerek segítségével) vagy az értékesítési célkitűzések elemzése és előrejelzése ismeretlen területnek számítottak a vállalat régi vállalatirányítási magrendszerében. Annak érdekében, hogy mielőbb teljesíteni lehessen a követelményeket, az eddig működtetett rendszerek frissítésére és modernizációjára van szükség.

Ebben a tekintetben olcsó és rendkívül gyors alternatívát jelenthetnek az SaaS megoldások. Képesek ugyanis együttműködni az aktuális rendszerekkel, kiegészítik őket, sőt középtávon akár a helyettesítésükre is alkalmasak lehetnek a digitális átállás keretében. Ennél is bíztatóbb, hogy új funkciók kényszerű telepítése helyett, az informatikai vezetők igény szerint skálázhatják rendszereiket, és akár egyetlen kattintással is elvégezhetik az új funkciók hozzáadását.

Magától értetődő verziófrissítések

A skálázhatóság egy másik olyan követelmény, amely további felhasználók és adatpontok hozzáadását, illetve távoli hozzáférés biztosítását teszi lehetővé – például termelési vagy otthoni munkavégzéshez használt alkalmazások esetén. A helyi telepítésű környezetben ez elég költséges lehet, és csak nagyobb horderejű projektek keretében valósítható meg.

Megfizethető és pragmatikus megoldást jelenthetnek a kérdésre a felhő szolgáltatók által kínált platformok. A szükséges infrastruktúra mellett, a felhasználók a szoftverek előnyeit szolgáltatásként használhatják ki a szolgáltatási megállapodás részeként. Az alkalmazásokkal pedig tökéletesen megfeleltethetik a járványhelyzet idején szükségessé váló folyamataikat a rendszer funkcióival.

A helyi telepítésű környezetekkel ellentétben, piaci változások esetén nincs többé szükség új licencek és szoftverek vásárlására. A válság utáni kapacitáscsökkentés esetén pedig nem maradnak hátra drága, de kihasználatlan szoftverek a rendszerekben. Erre azért van lehetőség, mert a megoldások annyira rugalmasak, hogy az informatikai vezetők egyszerűen lemondhatják az alkalmazásokat és funkciókat, amint a piaci feltételek változása miatt nincs rájuk többé szükség.

Mindig naprakész rendszer

Ennek köszönhetően az SaaS szolgáltatók ügyfelei immár búcsút inthetnek az időigényes és feszültséggel teli verziófrissítési projekteknek. A felhős szoftver szolgáltatók garantálják, hogy a felhasználók szoftvereit, apró és könnyen átlátható lépésekben folyamatosan naprakészen tartják. A felhasználók így mindig a legújabb funkciók legújabb verzióival dolgozhatnak, ahelyett, hogy csak hallomásból vagy cikkekből értesülnének az új funkciókról, amelyeket majd csak a soron következő (vagy az azutáni) verziófrissítés részeként telepíthetnek majd.

Kulcsszavak

Megtalálta, amit keresett?

Kezdje el az intelligens keresést most

Felhős szoftverszolgáltatások a gyorsabb digitális átállásért