Az informatikai vezetők számos vállalatnál tesznek jelentős erőfeszítéseket annak érdekében, hogy bővítsék ismereteiket és alapvető technikai készségeiket a vezetőség által meghatározott fontosabb követelmények teljesítése érdekében:

Ennek célja, hogy képessé váljanak az informatikai rendszerek alakítására, és hozzá tudják őket igazítani az igényekhez, hogy gyorsabbá és innovatívabbá válhassanak megoldásaik – az üzleti modellek által támasztott követelmények és a piaci verseny alakulásától függően. Ennek értelmében, megfelelő munkavállalók és innovatív technológiák megléte esetén, maga az informatikai részleg válhat a digitalizáció motorjává.

Összetett rendszerek kezelése

SaaS, azaz felhős megoldásokra építve, az informatikai vezetők úgy modernizálhatják részlegüket, hogy beosztottjaikkal karöltve képesek legyenek az egyre összetettebb problémák és a digitális átállással kapcsolatos kihívások kezelésére. Ennek megvalósításához tudatosítaniuk kell magukban, hogy valójában egy paradigmaváltást hajtanak végre – a helyi telepítésű rendszereket felhő alapú megoldásokra cserélve.

Ha jobban belegondolunk, magától értetődő, hogyha a munkatársak szolgáltatott szoftveres megoldások formájában megkapják a munkájukhoz szükséges infrastruktúrát és az alapvető technológiai eszközöket, akkor jobban koncentrálhatnak innovatív projektek végrehajtására. Az informatikai vezetők mostantól kezdve tehát számos új feladatot jelölhetnek ki beosztottjaik számára.

Ahelyett, hogy jelentős anyagi és humán erőforrásokat kellene felhasználni a helyi telepítésű rendszerek fenntartásához, a munkatársak dolgozhatnak a digitális átállás előmozdításán és felgyorsításán. Ebből a célból, közvetlenül az üzleti modellekre irányíthatják a figyelmüket, biztosíthatják a vállalaton belüli folyamatok végpontok közötti digitalizációját vagy portálok használatával a partnereket is hozzákapcsolhatják az automatizált termelési rendszerekhez vagy logisztikai alkalmazásokhoz.

Új módszerek, új eszközök

Az felhős szolgáltatók biztosítják a vállalatok számára szükséges informatikai eszközöket és módszereket. Ezek egy olyan koncepcióba illeszkednek, amelyet követve az informatikai részlegek gyorsan és hatékonyan fejleszthetnek, használhatnak, vezethetnek be és alakíthatnak át algoritmusokat és alkalmazásokat. Ennek alapját olyan koncepciók jelentik, mint a DevOps, a tárolóra bontás, illetve olyan rugalmas módszertanok mint például a Scrum.

Az informatikai vezetők számára ez abból a szempontból is előnyös, hogy nem szükséges többé bajlódniuk a helyi telepítésű rendszerekre jellemző költséges és nagyszabású fejlesztési projektekkel. Az alkalmazások formájában nyújtott szolgáltatások gyors és pragmatikus megoldást jelenthetnek, ha rövidtávú változásokat kell leképezni az üzleti folyamatokban.

Minimális programozást igénylő eszközök használatával akár még más részlegek, kiterjedt programozói szaktudással nem rendelkező munkatársai is létre tudnak hozni ilyen alkalmazásokat, még ha ehhez az informatikai részleg szoros együttműködésére és a megfelelőségi és biztonsági követelmények betartatására is van szükség. Örökölt rendszerekkel és elavult hardverekkel jellemezhető informatikai környezetekben ez egészen egyszerűen lehetetlenség. Azok a vállalatok, amelyek túl későn vezetik be ezeket a módosításokat, jelentős versenyhátrányra tehetnek szert.

Hatás a vállalaton belül

Az informatikai részlegek, a paradigmaváltás eredményeként új szerepet kapnak a vállalaton belül, kapcsolatot teremtve a technológia és az üzleti tevékenység között. A megfelelő technológiákkal kapcsolatos ismereteinek és munkatársainak köszönhetően a korábban csak költségfaktorként és az innováció kerékkötőiként elkönyvelt részleg mostantól a vállalat fejlődésének motorjaként pozícionálhatja magát.

Az SaaS megoldások biztosítják számukra a munkájukhoz szükséges összes alapvető eszközt. Ezen felül, a munkatársak is rendelkeznek a megvalósításhoz szükséges technikai és módszertani ismeretekkel. A többi részleggel együtt beszélik át a rendelkezésre álló lehetőségeket, és az innováció és automatizálás éllovasaiként az egész vállalatra kiterjedően kézben tudják tartani az informatikai rendszereket.

Kulcsszavak

Megtalálta, amit keresett?

Kezdje el az intelligens keresést most

Az informatikai részleg, az innováció éllovasának szerepében