Tartalomjegyzék

Meggyőződéssel valljuk, hogy jó kezekben egy vállalatirányítási rendszer az üzleti siker, a fejlődés és a növekedés záloga lehet, ezért küldetésünknek tartjuk, hogy ügyfeleinket tudásunkkal és rendszereinkkel segítsük e célok elérésében.

A legjobb vállalatirányítási rendszer is csak akkor tudja betölteni a szerepét, ha együtt lélegzik a vállalattal. Ehhez a szoftver folyamatos odafigyelést, karbantartást és fejlesztést igényel. Folyamatosan változik ugyanis az üzleti környezet, ezért üzleti folyamatai is dinamikusan átalakulhatnak, az újonnan felmerülő igényekhez illeszkednek. Mi a COSMO-nál arra törekszünk, hogy a Microsoft Dynamics AX rendszer bevezetését követően is folyamatosan lépést tartson az üzlet fejlődésével. AX csapatunk ezért mindig hosszú távú megoldásokat javasol, amelyek a menet közben felmerülő kérdések és igények hatékony megválaszolásán túl a stratégiai célok elérését is hathatósan szolgálják.

Tudásunk ezáltal az Ön sikere lesz!

A COSMO CONSULT magyar irodája 20 éve foglalkozik Dynamics AX bevezetéssel, tanácsadással és supporttal. Száznál több Microsoft Dynamics AX rendszert vezettünk be Magyarországon, és jelenleg is több mint 45 aktív ügyfelünk fut ezen a rendszeren. Dynamics AX üzletágunk csapatában jelenleg több, mint 25-en dolgoznak, saját szakterületükön mindegyikük naprakész tudással és többéves tapasztalattal rendelkezik.

Célunk, hogy ügyfeleink számára kézzelfoghatóvá, a napi vállalatvezetésben sikeresen alkalmazhatóvá tegyük szakmai tudásunkat és tapasztalatunkat.

Meglévő Microsoft Dynamics AX rendszerét ezért Önnek is érdemes a COSMO CONSULT-tal üzemeltetnie – ezt az alábbi 10 nyomós érvvel támasztjuk alá:

1. Stratégiai tanácsadás, kompetens megvalósítás

Önmagában egyetlen vállalatirányítási rendszer bevezetése sem adhat megoldást az üzlet összes kihívására. Cége akkor érheti el a működési hatékonyság, agilitás és versenyképesség kívánt szintjét, ha a bevezetett rendszert szakértő kezek formálják a folyamatosan változó igényekhez. Az üzleti siker mindenekelőtt a vállalatnál dolgozó szakembereken múlik, az ő kreativitásukból, elkötelezettségükből és lelkesedésükből születnek új ötletek, innovatív termékek, gazdag ügyfélélményt adó szolgáltatások. Képességeiket azonban akkor tudják a legjobban kamatoztatni, ha együttműködésüket olyan alkalmazások támogatják, amelyekkel helytől és időtől függetlenül, gördülékenyen működő, összekapcsolt folyamatok mentén dolgozhatnak, az okos tervezéstől a hatékony megvalósításig, és azon túl.

A COSMO CONSULT-nál ezért ügyfeleink stratégiai céljait szem előtt tartva az emberekre szabjuk az üzleti alkalmazásainkat. Rendszereink így megadják mindazt a szabadságot és támogatást, szabályozottságot és védelmet, ami a digitális gazdaságban az értékteremtő munkához és piaci versenyképességhez nélkülözhetetlen.

Módszertanunkat a bevezetést követően, az üzemeltetés és a támogatás során is alkalmazzuk. Bízza ránk a Dynamics AX üzemeltetését, és mi hozzáértő, tapasztalt és megbízható partnerként fogjuk segíteni, hogy a legtöbbet hozza ki rendszeréből üzleti céljainak eléréséhez.

2. Üzleti szemléletmód

Meggyőződésünk, hogy a vállalatirányítási rendszer bevezetése és üzemeltetése nem egy IT projekt – a cég működésének egészét átható és támogató rendszer fenntartása és fejlesztése csakis az üzleti stratégia összefüggésébe ágyazva valósítható meg eredményesen. Vitathatatlan, hogy az IT kulcsfontosságú szerepet tölt be az üzleti folyamatok támogatása, az infrastruktúra és a működtetés terén. A prioritásokat, a fejlesztési igényeket, bővítéseket és integrációkat azonban mindig üzleti szempontból kell meghatározni.

Hiszünk abban, hogy a meglévő Dynamics AX rendszerét hosszú távú üzleti stratégiájának szolgálatába lehet állítani, legyen szó hazai vagy nemzetközi terjeszkedésről, új termékek és szolgáltatások bevezetéséről vagy új célcsoportok megszólításáról.

Mi a COSMO CONSULT részéről tapasztalt tanácsadókkal és jó gyakorlatok megosztásával is segítjük a rendszertervezést, hogy a digitális folyamatok az üzleti igényekhez, a vállalati kultúrához és a napi munka gyakorlatához is egyaránt jól illeszkedjenek.

3. A legnagyobb és legtapasztaltabb Dynamics AX szakértői csapat

Száznál több sikeres Dynamics AX projekttel a tarsolyunkban elmondhatjuk, hogy legtöbb tanácsadónk nagyvállalati környezetben gyarapította tapasztalatait. Szakembereink a rendszerbevezetések során felmerülő helyzetek és problémák sokaságát kezelték, amelyekre ma már kész megoldásokat tudnak adni, gördülékennyé téve a projektek megvalósítását.

Dynamics AX tanácsadóink szorosan együttműködnek, összehangolt munkájuk során a rendszerhez és az iparági igényekhez fűződő ismeretek összeadódnak, így csapatunk minden tagja a szakmai tudás lehető legmagasabb szintjét éri el.

Büszkén kijelenthetjük, hogy jelenleg a COSMO CONSULT hazai irodája rendelkezik a legnagyobb és a legtöbb projektet leszállító Microsoft Dynamics AX tanácsadói és fejlesztői csapattal Magyarországon. Összeszokott szakértői gárdánk az üzleti szempontokat gyorsan, mégis mélyrehatóan átlátja, és következetesen szem előtt tartja, így mindig a legjobb megoldásokat adja ügyfeleinknek.

4. Hozzáértő partner stabil háttérrel

Cégünk 2000-es alapítása óta foglalkozik Microsoft Dynamics AX bevezetéssel, tanácsadással és supporttal – immár a COSMO CONSULT csoport tagjaként. A világ 12 országában húsz éve jelen lévő COSMO CONSULT Európa legnagyobb Microsoft Dynamics partnere, és ez a stabil szakmai-üzleti háttér az Ön számára is további komoly biztosíték. Ránk bízott Dynamics AX rendszerét hosszú távon is a legjobb kezekben tudhatja, beruházásai megőrzik értéküket, és biztos alapot teremtenek a folyamatos innovációhoz.

Az akvizíció útján szakmai tudásunkat sikeresen bővítettük a német kollégák tapasztalataival, és a magyar vállalatok számára is elérhetővé tettünk több Microsoft Dynamics AX fejlesztést, amely a német piacon már bevált.

Régiós jelenlétünknél fogva Dynamics AX rendszerét a térségbeli országokban működő leányvállalatainál is biztos helyismeret birtokában támogatjuk, beleértve a szoftverfrissítést, a jogszabályváltozások követését és a projektvezetést is.

5. Húsz év nemzetközi téren is kiemelkedő tapasztalat

A COSMO CONSULT magyar csapatának jogelődje, az XAPT 2000-ben azért jött létre, hogy az akkor még AXAPTA néven ismert ERP rendszert elérhetővé tegye a magyar vállalatok számára. Húsz év nagy idő, ezalatt a termék és az igények is jelentősen megváltoztak, a szakmai hitvallásunk azonban ma is ugyanúgy érvényes, mint a kezdetekkor: célunk 20 éve változatlanul ugyanaz: Magyarországon a lehető legfelkészültebb szakembereket foglalkoztassuk, és a lehető legmagasabb színvonalú támogatást adjuk a Microsoft Dynamics AX felhasználóinak.

Száznál több rendszerbevezetésünk elismeréseként az elmúlt húsz évben számos rangos szakmai díjat kaptunk, amivel nemzetközi szinten is kiemelkedünk a Dynamics-partnerek köréből. Mi valósítottuk meg 2012-ben a Microsoft történetének addigi legnagyobb – tíz országot és több mint 10 ezer felhasználót kiszolgáló – Dynamics AX-bevezetését, 2004-ben pedig a szoftvercég ebben a kategóriában az év Business Solutions partnerévé választott bennünket.

6. Upgrade projektek kompetens menedzselése

A Microsoft Dynamics AX bármely eddigi verziójáról upgrade-elni tudjuk az Ön rendszerét is a jelenleg elérhető legfrissebb Dynamics 365 for Finance and Operations verzióra.

Ha vállalata régebbi verziót használ, könnyen előfordulhat, hogy rendszeres támogatás hiányában kénytelen mára elavult, a hatékony munkavégzést gátló folyamatokat fenntartani, ami összességében akadályozhatja az üzleti újítást és növekedést. A probléma legjobb megoldása egy sikeres upgrade projekt lehet! A legújabb Dynamics 365 for Finance and Operations felhőalapú megoldás, amelyet a Microsoft évente két hullámban, folyamatosan frissít. Óriási előnye, hogy ezt követően többé nem kell majd nagy upgrade projekteket megvalósítania ahhoz, hogy mindig a legfrissebb verziót használhassa, felhasználóit és folyamatait a legfrissebb funkciókkal támogassa.

Csapatunk a Dynamics AX 3.0 óta a rendszer összes verziójával dolgozott már, így széles körű tapasztalatunk van az upgrade projektek megvalósításában, a meglévő folyamatok verziók közötti átültetésében, valamint a még nagyobb agilitást, hatékonyságot adó, új lehetőségek kiaknázásában egyaránt.

Dynamics AX csapatunk a rendszer alábbi verzióit támogatja:

  • Dynamics 365 for Finance and Operations
  • Microsoft Dynamics AX 2012
  • Microsoft Dynamics AX 2009
  • Microsoft Dynamics AX 4.0
  • Microsoft Dynamics AX 3.0
  • Microsoft Dynamics AX 2.5

Támogatásunk keretében Önnek lehetősége van a fenti verziók bármelyikét a legújabb verzióra upgrade-elni (Dynamics 365 for Finance and Operations).

Bármely, korábbi verziót is használja vállalata, kiindulásképp mindig felmérjük folyamatait, ennek alapján javasoljuk, dolgozzuk ki és valósítjuk meg a lehető legjobb upgrade stratégiát. Ügyfeleinket hozzásegítjük, hogy mindig a lehető legfrissebb verzión működjenek, és ezáltal hozzáférjenek a Microsoft legújabb fejlesztéseihez. Ez abban az esetben is igaz, ha cége igényei az elmúlt évek során változtak, és megfelelőbb döntés egy kisebb ERP rendszerre váltania. Ekkor a Microsoft Business Central lesz a megfelelő választás.

7. Felhős megoldás folyamatos szoftverinnovációval

A Microsoft Dynamics AX legújabb verziója, a Dynamics 365 újgenerációs ERP rendszer, amely a felhőszolgáltatások erősségeire – agilitására, rugalmasságára, méretezhetőségére, költséghatékonyságára és biztonságára – építve új távlatokat nyit az üzleti szoftverek területén.

A Microsoft vezetése 2017-ben a felhőt jelölte ki az üzleti alkalmazások további fejlődésének irányaként, platformjaként, és ez a folyamatos szoftverinnovációt lehetővé tevő stratégia egyértelműen bevált. Mára ott tartunk, hogy a Microsoft Dynamcis AX legerősebb versenytársa, az SAP is sok esetben a Microsoft Azure felhőkörnyezetében fut.

Újgenerációs vállalatirányítási rendszerként a legújabb Dynamics AX a Microsoft Azure felhőplatformjára épül, és szorosan integrált Microsoft 365 (korábbi nevén Office 365) munkakörnyezetével, valamint Power BI és Power Platform önkiszolgáló analitikai eszközeivel és szolgáltatásaival, így átfogó, biztonságos és bővíthető üzleti megoldást ad, amelyet a vállalatok igény szerint méretezhetnek.

8. Microsoft felhőstratégia – a vállalatirányítás jövője

Meggyőződésünk, hogy a Microsoft felhőstratégiája, amely az üzleti alkalmazások további fejlődését is meghatározza és felgyorsítja, ügyfeleink előnyére válik. A Microsoft portfóliója a mai piacon egyedülálló módon az üzleti alkalmazások minden aspektusát lefedi, így végponttól végpontig ívelő (end to end, E2E) megoldásokat ad a vállalatoknak digitális átalakulásukhoz.

Legyen szó ERP, CRM és SCM rendszerekről, üzleti intelligenciáról és jelentéskészítésről, irodai alkalmazásokról és együttműködést, kapcsolattartást segítő szoftverekről és szolgáltatásokról vagy egyedi alkalmazásfejlesztésről, a Microsoft minden területen csúcstechnológiás megoldásokkal van jelen, amelyek fejlesztésébe folyamatosan beruház. A felhőben működtetett rendszerek összekapcsolását a Microsoft Common Data Model (CDM) platformszolgáltatás is segíti, amely rendkívüli módon megkönnyíti és felgyorsítja az alkalmazásfejlesztést és -integrációt.

A COSMO CONSULT a Microsoft Dynamics AX vállalatirányítási rendszer mellett a fent említett alkalmazásokkal is foglalkozik, így ügyfeleink a lehető legteljesebben kiaknázhatják a Microsoft megoldások minden előnyét.

9. Több mint vállalatirányítás

A Microsoft stratégiáját követve ügyfeleink vállalati alkalmazások iránti igényeit akár teljes mértékben is lefedjük. A Microsoft Dynamics AX mindig meghatározó része lesz portfóliónknak, de más megoldásokhoz is hasonlóan erős kompetenciákat építettünk ki, ami AX-ügyfeleinknek további komoly értéket és előnyöket ad:

  • Power Apps – Segítségével a vállalati felhasználók széles köre kevés kódírással gyorsan hozhat létre és oszthat meg professzionális színvonalú alkalmazásokat a folyamatok korszerűsítéséhez, funkciók hozzáadásához és bonyolult üzleti problémák megoldásához.
  • Power BI – A Microsoft üzleti elemző szolgáltatása, amely interaktív adatvizualizációs és üzleti intelligencia képességekkel segíti a végfelhasználókat saját jelentéseik és műszerfalaik (dashboardjaik) elkészítésében.
  • Dynamics CRM – Az ügyfelek megszólításához, megnyeréséhez és megtartásához ad fejlett és nélkülözhetetlen, többféle kommunikációs csatornát felölelő képességeket az irodában és menet közben.
  • Azure – A Microsoft globális felhőplatformja, a világ második legnagyobb, egyben leggyorsabb ütemben növekvő felhője.
  • Modern Workplace – A Microsoft modern munkakörnyezet kialakítását megkönnyítő, immár egységesen Microsoft 365 néven elérhető megoldásaival a felhasználók bárhonnét, bármilyen eszközről bejelentkezve hatékonyan és biztonságosan dolgozhatnak együtt.

Valamint számos más megoldásunk is elérhető az AX-hez, amelyet az alábbi oldalon gyűjtöttünk össze: ERP kiegészítők. Irodánkban 2019-től külön csapat foglalkozik a Microsoft Power Platformot alkotó Power BI, Power Apps és Power Automate megoldásokkal.

10. Ügyfeleink mondták

„A Dynamics AX és iSCM hatékonyságnövelő erejét jól érzékelteti, hogy a szegedi központban, ahol az éles indítás történt, a többi telephely bevonását követően változatlan létszám mellett másfélszeres forgalmat tudtunk kiszolgálni” – Varró Zoltán, HANSA Kontakt Kft.

„Két évvel az éles indulás után büszke vagyok, hogy választásunkkal megfeleltünk a tulajdonosi elvárásoknak: az AX hosszú távon megoldotta vállalatirányítással kapcsolatos gondjainkat és a költségvetést se léptük túl. Keményen megdolgoztattuk a COSMO CONSULT szakembereit, de az eredmény magáért beszél: a rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és ami a legnyagyobb előnye egy ilyen megoldásnak – használata rendet követel” – Barci Győző, Huntraco

Ügyfeleinkkel készült esettanulmányainkat itt tekintheti meg: Microsoft Dynanics AX esettanulmányok

***

Legyen az ügyfelünk Ön is! Vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy támogathassuk céljai elérésében!

***

A cikkben legtöbbször a rendszer hazai piacon legismertebb nevét (Microsoft Dynamics AX) használjuk, de hivatalos megnevezése Dynamics 365 for Finance and Operations, amely hamarosan Dynamics 365 for Finance and Supply Chain Management-re változhat.

Kulcsszavak

Megtalálta, amit keresett?

Kezdje el az intelligens keresést most

10 jó oka is van rá, hogy Microsoft Dynamics AX rendszerét a COSMO-nál üzemeltesse