2019 után újra személyes ügyfélnapot tartottunk!

Két év után ismét személyes részvétel mellett tartottunk meg ügyfélnapunkat, amelyen számos vendégelőadással vett részt a Microsoft, és bemutattuk a legújabb megoldásainkat is.

Stratégiai döntéssel fordult a felhő felé a Microsoft, évekkel ezelőtt felismerve, hogy ez a környezet, amely széles körben elérhetővé teszi az átalakuláshoz szükséges képességeket, kulcsszerephez jut digitalizációban.

Hatalmas beruházás volt ez a Microsoft részéről, de meghozta eredményét, a szoftvercég megoldásai ma már a legtöbb országban a legtöbb vállalat transzformációját támogatják. A járványhelyzetben pedig végképp beigazolódott, hogy a szervezetek a felhőben még a legnagyobb és legváratlanabb változásokhoz is gyorsan és jól tudnak alkalmazkodni, így a felhőalapú digitalizáció értékét mára mindenki elismeri.

Továbbra is geopolitikai, ellátási, energetikai és környezetvédelmi kihívásokkal teli időszakon megyünk keresztül, amelyben a digitális képességek létfontosságúvá válnak, ezért a Microsoft intenzíven fejleszti felhőalapú megoldásait – mesterséges intelligenciával ruházza fel minden termékét, üzleti alkalmazásait még szorosabban integrálja, miközben a biztonságot folyamatosan fókuszban tartja.

Különösen fontos ez a három terület a Microsoft és a COSMO CONSULT kapcsolatában is, mondta előadásában Chris Matheisen, mert céljaink és érdekeink közösek a digitális átalakulás előmozdításában, és ezt partnerünk beruházásai is igazolják.

Videó a rendezvényről

COSMOnauták dinamizmusa

Ügyfeleinket Polocz Anett, a COSMO CONSULT Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte május 5-én Budapesten megtartott rendezvényünkön, aki beszédében beruházásainkról és további terveinkről is áttekintést adott.

Kollégáink számát 2 év alatt közel megkétszereztük, szakembereink immár négy városból segítik több mint 200 aktív ügyfelünk digitális átalakulását és napi munkáját a Microsoft végponttól végpontig érő megoldásaival és szolgáltatásaival, valamint ezekre épülő fejlesztéseinkkel.

Új divízióval is bővülünk, cégcsoportunk tavaly jelentette be, hogy Magyarországon fejlesztőközpontot hoz létre. Debreceni és szegedi irodánk kifejezetten a felhős digitalizációban támogatja a csoport ügyfeleit. Sopron után Budapesten és Debrecenben is bekapcsolódtunk az egyetemi oktatásba, hogy megtaláljuk a legjobb szakembereket.

Portfóliónkat is bővítjük eközben, a változatlanul középpontban álló Dynamics 365 ERP és CRM rendszerek mellett például a hibrid munkavégzés támogatása terén. Számos Microsoft terméket lokalizáltunk, így kész, iparági megoldásokkal gyorsítjuk a digitális átalakulást, nagy előnyhöz juttatjuk ügyfeleinket, mondta Polocz Anett.

Mindezt Gerrit Schiller, a COSMO CONSULT Csoport társalapító igazgatója helyezte régiós összefüggésbe. Mint mondta, ihletett emberek a munkát jobbá tevő megoldásokkal viszik sikerre a vállalatokat – minden ember potenciálisan ilyen hős, és mi a lehetőségek valóra váltásában segítjük őket. Több mint 1400 COSMOnautánk a világ 17 országában, 49 irodánkban küldetésének tartja, hogy ügyfeleinket a Microsoft legátfogóbb termékpalettájával és kapcsolódó szolgáltatásainkkal a digitalizáció győzteseivé tegye.

A Microsoft folyamatosan bővíti a funkciók körét, amelyek a Dynamics 365, Microsoft 365 és Teams platformok közötti integrációra épülnek. Áprilistól például olyan képességek jelennek meg a Dynamics 365 idei első frissítési hullámában, mint az intelligens rendelésmenedzsment és a mesterséges intelligenciával támogatott, szolgáltatásként használható ellátásilánc-kezelés.

Ügyfélnapunk résztvevői az újdonságokról és iparági fejlesztéseinkről Dynamics 365 Busines Central szekció-előadásokon és panelbeszélgetéseken, hazai sikertörténeteken keresztül tudhattak meg többet, a szünetekben pedig a Microsoft Hololens 2 ügyfélszolgálati és ipari kevertvalóság-demóját is kipróbálhatták.

Kulcsszavak

Megtalálta, amit keresett?

Kezdje el az intelligens keresést most

Ügyfélnap 2022: a Microsofttal közösen visszük sikerre a digitalizációt